Ha bezáródik egy ajtó....*
2018. július 01. írta: mirkofiam

Ha bezáródik egy ajtó....*

* amit rávágtak a kezedre, meg még sötét is lett bent, na, olyankor vagy kénytelen keresni egy másik ajtót vagy ablakot, vagy bármit, mert csak úgy magától nem nyílik ki semmi.

Épp csak elhagytam Budapest határát és próbálom magamban összegezni az elmúlt hónapokat.

Március végén kaptam a tanácsot, hogy írjak, blogoljak, írjam meg a saját belső utazásomat, mert ez nekem is segít, meg esetleg másoknak is, ha olyan helyzetben találják meg az írásomat. Milyen helyzetben? Később. Egyelőre annyi, hogy egészen eddig tartott magamat annyira összeszednem, hogy érezzem, van mondanivalóm. Lehet, előbb kellett volna nekiállni, viszont jobb későn, mint soha.

És miért is vártam eddig?

Szeretem megírni a vicces dolgokat; szeretem azokat az eseményeket megörökíteni, amiknek kedves, csetlő-botló figuraként állok a középpontjában, aki mindig abszurd módon képtelen helyzetekbe kerül, amikből kerekedik valami fergeteges komédia, és a végén mindenki boldog. Amolyan Goldonisan, elnagyoltan.

Nehéz a bánatról írnom, vagy arról, ami a humor alatt lakozik. Mondhatjuk, hogy introvertált vagyok; vagy azt is, hogy zárkózott meg azt is, hogy egyszerűen szarok mindenki véleményére. Sok mindent mondhatunk, valójában azt hiszem, ennyit merek felvállalni magamból, tágabb körben. A vicces szerencsétlent, mert az olyan nézőpont, amivel nem vitatkozik senki. Vagy ha igen, mindig kéznél van a válasz, hogy "jaj, hát te nem érted a humoromat".

Ezt a hozzáállást megpróbálom magam mögött hagyni, mert úgy tűnik, annyira próbáltam takargatni a valódi énemet, hogy végeredményben még én sem tudom, hogy milyen.

Baj ez? Nem biztos. Rengetegen élik az életüket úgy, hogy nem foglalkoznak ilyesmivel, mert nekik vagy ennyire egyértelmű a saját valójuk, és fura nekik, hogy valakinek nem az, vagy egyszerűen csak boldogulnak enélkül is. Én is így gondoltam, hogy köszönöm én megvagyok. Aztán egy év alatt annyi mindent veszítettem el, hogy nincs más választásom, mint legalább saját magamat megtalálni.

Elindultam. Nem csak fizikailag; hanem valami úton, ami túl van ezen, ízléstől függően nevezhetjük mentálisnak, lelkinek, vagy felőlem akár spirituálisnak is, mit bánom én. Én ezt úgy tudom csinálni, hogy közben fizikailag is haladok, ezért döntöttem egy jó hosszú utazás mellett. Meg mert szükségem volt valamire, ami egyedül szeretek csinálni. Amivel megvigasztalhatom magam. Én utazni szeretek (ezt legalább tudom magamról) - kézenfekvő volt, hogy nyakamba veszem a világot. 

Az írás visszacsatolás, látni fogom, hogyan alakultak a gondolataim az érzéseim az út alatt. Persze remélem senki nem ijedt meg, hogy ezentúl Dosvidanya Anna Schopenhauerrel kevert Csehov írásokat fog majd posztolni, nem, dehogy! Viszont figyelmeztetek mindenkit, hogy nyomokban borzalmasan személyes dolgokat tartalmazhat a blog a következő hónapokban, ez pedig tőlem szokatlan. Erre szolgál ez a kis bevezető, ami talán a második vagy a harmadik fejezete a blogomnak, ha tematikájában nézzük.

Egyelőre ennyi: az útiterv az vagy sikerül vagy nem, nem tervezem túl, amit eddig tudok, hogy most megyek Finnországba, a susnyásba mert apukámék ott nyaralnak, utána Berlin (Berlin, duuuu bist soooooo wunderbar!! <3 <3 ) utána Frankfurt, utána Barcelona. A többit meglátjuk.

Tehát megint...Amíg újra nem látjuk egymást, itt írok meg mindent amiről érdemes tudni.

A bejegyzés trackback címe:

https://dosvidaniyaanna.blog.hu/api/trackback/id/tr2714085721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Publikus Team · https://utazaseuropaba.hu 2018.10.14. 11:55:15

Megint csak ez a rengeteg kérdés bennem... bár nem az a legfantasztikusabb dolog, ami elgondolkodtat? Hát DE!
süti beállítások módosítása