Egy üveg bort vettem magamnak karácsonyra. Nem szoktam csomagolás alapján terméket választani, de karácsony előtt az Aldiban bóklászva rámkacsintott az üveg a felirattal: Cote du Rhone. Eszembejutottak a nyári szép emlékek, felkaptam a palackot, és betettem a kosárba, a  többi karácsonyi cucc mellé.

Most itt ülök és nézem a címkéjét meg a palackot. Borzasztóan ronda, piros és kék, vagy lehet, az én ízlésemmel van baj, fogalmam sincs. Fehér betűkkel van ráírva a neve. Nem volt különösebben drága bor, de azért kétezer-ötszáz forintért már valami komolyabb címkét várnék. Giccses is, a színeiről eleve a kilencvenes évek számítógépes játékaira asszociálok, fura, hogy ezt a színkombinációt a versailles-i tükörteremre emlékeztető keret öleli közre; meg még egy hajókormány is van rajta. Négy szín azt hiszem, túl sok egyetlen borosüveg címkéjére. Négy szín, és kétféle minta. De akkor is, az a neve, hogy a Rhone partja.

Apám mindig azt mondja, ha Oroszországban jó bort akarsz venni, azokat keresd, amikre valamilyen külföldi nyelven ragasztották rá az eredeti címkét, majd azt leragasztották az orosz nyelvűvel. Mármint, nem az a lényeg, hogy legyen rajta valamilyen külföldi felirat, az pedig legyen leragasztva az orosszal, hanem, hogy az eredeti címke a származási ország nyelvén legyen. Nem tudom, nem von-e le túl messziremenő következtetéseket  címkéből.

A Rhone partján négyszer jártam idén nyáron. Amikor először jártam Lyonban, még teljesen elveszettnek éreztem magam, nem utaztam, hanem menekültem. Mire negyedszer jártam arra, lecsitultak, elrendeződtek a dolgok bennem, szuper jól éreztem magam a hátizsákommal kettesben. Kicsit több, mint két hónapot bolyongtam Európában, a Rhone partja kilométerkővé vált. Mivel az volt ismétlődő elem, ott tudtam lemérni, mi változott bennem az előző látogatás óta. A második kedvenc folyóm lett. Felidézem magamban a békét és megkönnyebbülést, ami az utolsó alkalommal eltöltött, mikor arra jártam: csak néztem a türkiz vizet, négy órám volt, mielőtt indult a buszom Milánóba. Megszerettem a  várost, megszerettem a folyót.

A kedvenc folyóm a Nyéva, és az is marad, az első helyet nem veszi át semmi. Az orosz karácsonyokra gondolok, aztán arra, hogy olyan nincs is. Van, de ez külön topik. Az újévet ünneplik úgy, ahogy mi a karácsonyt, január hatodika és hetedike, ami ott a tényleges karácsony, tisztán vallási ünnep. Csak azok ünneplik, akik valóban Jézus születését akarják megünnepelni. Viszont, a város már fényárban úszik ilyenkor, december végén, a Nyevszkij proszpekt teljes hosszában fel van díszítve, ragyog az egész város, és ünnepi hangulat uralkodik. Én jelöltem ki magamnak a várost, ahol minden bajom elmúlik, vagy tényleg ilyen hatással van rám, nem tudom. Instant lelki stabilitás pontok az életemben: a Rhone partja és Szentpétervár.

Amikor ránéztem a palackra az Aldiban, ezek a dolgok jutottak eszembe. Nem jellemző amúgy, hogy teljes novellát költök minden megvásárolt darabhoz, például egy kiló paradicsomot be tudok vágni a kosárba úgy, hogy semmi másra nem gondolok, mint arra, hogy ebből majd saláta lesz. Karácsony előtt szerintem sokan elmerengünk, gondolkodunk kicsit a mögöttünk álló éven, és úgy választunk kellékeket az ünnepléshez, hogy annak legyen jelentése. Vagy én gondolok túl mindent, már megint, nem tudom.

A karácsony, ahogy elnézem az Instagramot és a Facebookot, mindenkinél szép, békés, szeretetteljes, legalábbis ezt akarjuk kommunikálni. Hogy a ronda cetli a borospalackon mit akar kommunikálni, nem tudom. Azt tudom, hogy a Rhone-ra gondolok, és karácsonyi hangulatba kerülök: a karácsony minimuma, a feltétel, ami nélkül nálam nem létezhet ünnep, a belső béke. Csak azután jöhet minden más, a csúnya pulcsik, a Jingle Bells és a finom falatok is.

Boldog karácsonyt mindenkinek. Az én jókívánságom az, hogy találja meg mindenki azt a békét, amit a karácsony szinte automatikusan hoz magával. A ünnep definíciója ez: az a pár nap az évben, ami megtöri a hétköznapok sorát. Tudom magamról, én ilyenkor tudok megállni, lecsendesedni, nyugvópontokat találni. Azt tippelem, nem mindenki olyan labilis típus, mint én, mégis azt kívánom, legyen a mindennapok része a karácsony békéje.

Na, Mirkófiam, akkor bontsuk ki azt az üveg Rhone partját, és lássuk, hová fajul a maga lelki-egyensúlya.