Harmincöt. Soknak tűnik, ha visszagondolok, pontosan emlékszem anyámra, amikor harmincöt volt, és akkor nagyon soknak tűnt a harmincöt. Most meg azon gondolkodom, hogy mikor fogok végre felnőni, egyáltalán mi az, hogy felnőttnek lenni. Hová lett az elmúlt húsz év.

Szerettem volna Szentpéterváron tölteni a szeptember huszonnégyet. Évek óta ez a tervem, nem jön össze. Oroszul azt mondják, nye szugybá, nem tudom, mi a magyar megfelelője, talán az, hogy mást dobott a gép. Nye szugyba, azt jelenti, nem ez a sors. Azt hiszem, ha valaki felnőtt, akkor elhatározza, hogy tesz valamit, aztán megteszi, én meg mondogatom, hogy nye szugybá.

Szeretem azt mondani, Szentpéterváron születtem. A világ közepe, a világ legszebb városa, a Hős város, kiszámíthatatlan időjárásával és minden sarkon legendákkal. Minden sarkon meghalt egy cár, vagy megöltek valakit, vagy csoda történt, vagy világirodalmi klasszikust írtak, vagy a dédnagyanyám élt túl egy bombatalálatot. Lelke van a városnak. Nem tudom, a felnőttek hisznek-e abban, hogy városoknak lelke, vagy személyisége van. Nem tűnik túl felnőttesnek.

Nem is Szentpéterváron születtem, hanem Leningrádban. Van érmém is, a születésemkor kaptam, mindenki kapott, aki Leningrádban szüeltett. Hős város szülötte. Igaz, Horti Anna névre szól, de sebaj, a várost is átnevezték párszor, belefér, hogy nekem is más volt a nevem, amikor megszülettem. Más a munkájára büszke, az elért érdemeire, a végzettséségre vagy a családjára, én meg arra, hogy Leningrádban születtem és harmincöt év alatt három vezetéknevem volt. Mint a városnak, ahol születtem. Nem tűnik nagyon felnőtt dolognak ez sem.

Budapest jellemét nem tudom megfogni, nem annyira határozott, mármint nem a város nem határozott, csak a lényegét nehéz megtalálni. Pedig egészen biztos, hogy sokkal kevesebb ember született Budapesten, mint Leningrádban. Sokkal egyedibb dolog Budapesten születni, mint Leningrádban, az egyedi dolgok felnőttesek, csak a kamaszok akarnak a többséghez tartozni.

Az épület, ahol megszülettem, az Otto Klinika épülete. A főbejárattal szemben, az út túloldalán Mengyelejev szobor  áll, Mengyelejev ott dolgozta ki a periódusos rendszert. Meg a vodkát is, miatta 40 százalék az orosz sztenderd. Nem tudom, melyik a nagyobb teljesítmény, és nem tudom, mennyire lehet az ember büszke arra, hogy az út egyik oldalán ő született, a másikon a vodka. Belefér, ez már legalább valamennyire felnőttes.

Olyan nekem Szentpétervár, mint Csehov Irinájának Moszkva, mindig menne, de nem megy, sose megy, pedig mehetne, semmi akadálya. Irina örök gyerek. Talán én is. Jövőre újratárgyaljuk.