Nem számolni, hanem ünnepelni kell. Mondta a nagynéném az ötvenhatodik szülinapján, és ha valakinek, hát neki lehet hinni ezügyben. Miért? Azért, mert ő teljesen kortalan. Az évek telnek és múlnak, mi meg bölcsebbek leszünk; és gyarapodik mindaz, amire vissza tudunk emlékezni. De mennyi mindenre!

Három lány ült a Boráros téren, minden pénteken. Többnyire fekete ruhában, acélbetétes bakancsban, néha viszont rikitó színű ruhákba öltözve, mint a kanárik. Mármint a kanárik nem öltöznek rikító ruhákba, az összhatás volt egészen hasonló. A lényeg az egyéniség, a furaság, hogy ne hasonlítsanak (egymáson kívül) senki másra. Egészen jól oldották meg a feladatot. Iskola után a Duna partján gyülekeztek, minden áldott pénteken, ha esett, ha fújt, ha hideg volt, ha tomboló hőség. Szent volt ez a nap, a hét csúcspontja. Csehov és Tom Stoppard, és művészies megjelenés, micisapka, hosszú sál, és jaj, de komoly tekintetek. Improvizáció. Színház. Csak a tizenhat évesek tudják ennyire komolyan venni magukat.

Néhány évvel korábban két tökkelütött ült egy törökbálinti általános iskola osztálytermének leghátsó sorában, fejük általában vörös volt a röhögéstől. Vagy a fiúktól, vagy valamitől biztosan. Színesceruzák mindenhol, mert a függvényábrázolás nyilván attól lesz jó, ha tizenkét színnel színezik ki. A két eminens, akikből egy nyár leforgása alatt lett rocker. Együttest alapítottak, és megjelent végül a "dobos" is. Így lett a két kis tökkelütöttből három. Kóruspróbákra jártak és szopránban énekelték a Carmina Buránából az O Fortunát, de rockegyüttest akartak. Próba előtt a hídon álltak, az M7-es felett és az autósoknak integettek. Tökéletes délutánok.

És nyáron Bécsnek vették az irányt, ketten, persze szülői kísérettel, és a Bon Jovi koncerten tomboltak az Ernst-Happel stadionban, az elemózsia Boci csoki volt. Nyár volt, meleg, a csoki majdnem folyékonyra olvadt, de tépni még lehetett. Sok kocka forrócsokit ittak a koncerten. Felejthetetlen élmény. Majd az első életválság együtt: együtt erősek vagyunk, túléljük, én itt vagyok neked. I'll be there for you.

Tizenöt évvel később másik életválság, megint elmegy egy férfi, csak máshogy. Az egyik ül a konyhájában, ami már nem az övé; életének romjain. Olyan pillanatban, amikor mindennek vége. A lakásban, ahonnan el kell költözni. Összekeveredve a holmik, egy olyan élet holmijai, amitől nehezen búcsúzik. Választás nincs. És az egykori padtárs jön, és szó nélkül segít, és pakol, és dobozol, és zacskózik, és bőröndbe pakol és támogat. Mert máshogy nem lehetett volna túlélni.

És gimi utolsó éveiben, amikor már nem ugyanoda jártak, akkor is együtt töltötték a délutánokat, a Bródy kávézóban, ami már nincsen. Amikor bezárt a Bródy, áttelepültek a Vidám étterembe, ahol ugyanaz volt a személyzet. Most már Vidám Étterem sincs. Hosszú kávé tejjel vagy söröcske: attól függően, a hónap melyik szakaszában jártak. Együtt kerülték az iskolát, néha csak, de az ünnepnap volt. Egy teljes nap, hármasban! Együtt rosszak, együtt jók, együtt eminensek és együtt iskolakerülők.

Septimus, mi a hús gyönyöre? kérdezte Thomasina, házi oktatójától. Berkenye, drámatáborok és Eszter néni és Három nővér. Mondatok, amik a mai napig olyan sokat jelentenek, de az évek múlásával átalakult a jelentésük. Akkor sokkal fiatalabbak, most már sokkal idősebbek, mint Mása, Olga és Irina. A szoba a panzióban, amit abban a pillanatban dekoráltak ki, aggattak tele poszterekkel, amikor megérkeztek. Nincs már Panzió sem, régen bezárt. Berkenye, együtt elmondott versek, szövegek, zene és tejberizs. Az, az Eszter néni-féle tejberizs.

Megint elmúltak évek, és jöttek a végtelen kártyapartik, mert kicsit szétsodródtak, munka és élet okán. Az újra és újra elmagyarázott szabályokkal, kanaszta és rablórömi, akkor melyikben kell ugyanazokat a számokat gyűjteni és melyikben a sorozatot?

Amióta a Facebook értesít, hogy aznap kinek van születésnapja, könnyű dolgunk van. De tegyük a kezünket a szívünkre: ki hány embernek tudja fejből a születésnapját? Van, akinek nem sokat jelent, még a saját szülinapja sem, engem a sajátom például kimondottan idegesít. Pedig úgy gondolok rá, mint a napra, ami a nélkülem létező világot azzá a világgá tette, amiben már létezem.

November hatodika pedig, tizenkilenc éve fontos nap az életemben, mert ezen a napon lett a Csacsa nélkül létező világ olyan világgá, amiben jelen vagy.

Köszönöm neked.