A következő megálló: Les Deux Alpes, ahol Tündi (a.k.a. Csillám Fitó) barátnőmet látogatom meg. Jó egyedül utazni, és emberekkel ismerkedni, de nagyon jó tudni, hogy a következő állomáson vár valaki. Az Alpok lesz az utolsó olyan hely, ahova látogatóba megyek, utána váltok káosz üzemmódra, és meglátjuk, hol kötök ki a végén. Into the wild!

Sok minden történt velem az elmúlt hetekben, olyan dolgok is, amikre egész eddigi életemben vágytam. Lassan kipipálom az összes tételt az ún. bakancslistámon. Nem szeretem ezt a szót, elkoptatott, közhelyes, de jobb híján ezt használom én is. Mégsem írhatom, hogy "hőn áhított,elhalálozásom előtt átélni kívánt élmények, óhajtott tárgyak és meglátogatandó helyek nyilvántartása".

Most itt ülök a hostelben, Avignonban, a buszom csak órák múlva indul Lyonba, ahonnan tovább megyek majd a hegyekbe. Kavarognak a fejemben az elmúlt napok-hetek történései, most van időm egy kicsit összegezni és végiggondolni, mi volt eddig. 

Levendulamezők

Lehettem vagy tízéves, aligha több. Volt egy falinaptáram, francia tájképekkel, volt közülük egy, amit különösen szerettem: Provence, levendulamezők. Már akkor tudtam, hogy nekem ezt egyszer meg kell néznem a saját szememmel -máséval mondjuk nehéz is lenne. Amikor megláttam tegnapelőtt az első levendulamezőt az autóból, kis híján elsírtam magam. Nem hittem el, hogy tényleg ott vagyok.

Széljegyzet: nagyon nehéz úgy fényképet készíteni levendulás-kiránduláson, hogy ne legyen a fotómon valami random turista. Meg még egy: az alacsony lányok magasabb esztétitikai értékkel tudnak pózolni fotóhoz a virágágyásban; lényegesen jobban néz ki derékig eltűnni a lila virágok között  mint ott állni és nézni bambán, nekem miért csak combközépig ér. 

A Luberon Nemzeti Park, ahova kirándulni mentünk, magasan fekvő hegyes-völgyes táj, melynek nem csak a növény- és állatvilága védett, de az tájjellege is. Ha valaki új házat akar építeni itt, előbb el kell fogadtatni a látványterveket mindenféle hatóságokkal, bizonyítandó, hogy az új építmény teljes mértékben illeszkedni fog a tájképbe. A többévszázados házak között sokméteres mediterrán ciprusok állnak, szerpentineken vezet az út az egyik faluból a másiba. Tengeribetegek hátrányban. Veteményesek, gyümölcsligetek és szőlő váltja az olykor komor, sziklás tájképet. A levendula illata pedig...Nagyon kár, hogy illatot nem lehet fotózni. Elhoztam egy kis üveg levendulaolajat, hogy velem legyen az illat és az élmény. 

Hatalmas megkönnyebbülés volt felmenni a hegyekbe- Avignonban tomboló forróság van, míg ott a hegyekben kimondottan hűvös volt. A levendula nem szereti a forróságot, így ahol levendula nő, ott jó eséllyel hűsölni is lehet egy kicsit.

Óceán és Aquitánia

A rég vágyott Atlanti. Aqutánia régió nagy szerelem lett, Maxime barátom nagyon kitett magáért. Hónapokkal ezelőtt kérdezte, hogy mi az, amit mindenképp látni szeretnék, akkor azt írtam, hogy szeretnék egy igazi chateauban igazi bordeaux-i bort kóstolni, szeretnék éjszaka úszni az óceánban, és táncolni vele, valami NAGYON francia helyen. Pipa és pipa és pipa. 

A Bordeaux borvidéket nagyon nehéz szavakkal leírni. Vagyis, nagyon nehéz úgy írni róla, hogy ne legyen giccs és ne hasonlítson útiprospektus-ajánló szövegre se a leírás. Írhatnám, hogy, mint a képeslapok; mint amilyennek elképzeljük; olyan mint a filmekben; csodálatos és lenyűgöző, és nem véletlen a világ -talán- leghíresebb borvidéke. Ez mind igaz, de mégsem mond el semmit arról, milyen ott lenni.

Szőlő és szőlő, amerre a szem ellát, a szőlő közepén pedig a présházak, amik ma is úgy néznek ki, ahogy az ezernyolcszázas években. Amikor első este ott sétáltam, az egyik szőlősből kiugrott két nyúl; akkorák voltak mint  mondjuk egy törpespániel. A két nyulat egy őz követte. Szerintem bulizni mentek és már késésben voltak, mert mindannyian nagyon siettek. 

Maxime annyira túlteljesítette ezt a kérésemet, hogy nemcsak, hogy boroztunk a szőlő közepén, présházban, de ott is aludtunk. Már nem azért, mert eldőltünk a sok bortól és nem tudtunk már hazajutni, hanem mert a nővére családja itt él.  Megvettek egy présházat és átalakították lakóházzá, náluk voltunk vendégségben.

Amire nem számítottam, hogy a régió kimondottan hűvös, az óceán közelsége miatt. Mondtam Maxime-nak, én azt hittem, hogy itt meleg lesz; a szőlő meg délen is vagyunk. Ő meg mosolygott, hogy, na igen, pont azért olyan a szőlő a régióban, amilyen, mert nincs nagyon meleg. 

A nagyon francia helyen táncolás fesztiválon történt: tradicionális dél-nyugat francia ifjúsági fúvószenekar, akik játszottak Pink Floydot is, Beatlest is, meg a régió saját dalait, amihez saját koreográfia is tartozik. Ezeket a koreográfiákat az egész országban csak itt ismerik és táncolják. És így találod magad a tömeg közepén, amint azt skandálod, "tölts még ricart a poharamba", és hadonászol. A ricar amúgy nem nekem való ital, ánizsos és édes. Előző bejegyzésemben említettem, mindehol van valami helyi sajátsság, amit idegenek nem érthetnek: a franciáknál ez a sajátosság a ricar. 

Teljesen véletlenszerű megfigyelések, véletlenszerű sorrendben

A francia feketék körében valamiért kimondottan divat a fehér zoknit papuccsal hordani, utcán. Nem lehetsz menő, ha nem zokniban és papucsban vagy, illetve kívánatos a lazán fejedre hajított baseball sapka is. Összességében, ha úgy nézel ki, mint aki most jött a fürdőből, csak útközben elkapta egy szélroham: menő vagy.

A menetrendek értelmezhetetlenek.  Ne is próbáld. Kérdezz inkább egy helyit, hogy vajon mikor jön busz; legvégső esetben ülj le a megállóban és várd a szerencsédet (busz képében)

A kávé mindenhol pont olyan, ahogy én szeretem. Cafe au lait avagy kaffé ollé!

Piknikezni bárhol és bármikor lehet. Például egy parkolóban. Az egyetlen szabad parkolóhelyen. Végy egy bagettet, egy szál kolbászt egy csomag sajtot és egy üveg bort, terítsd le a plédedet és voilá! Sokkal izgibb, mint otthon szendvicset enni.

Az árak teljesen aránytalanok. Rengeteg időt töltöttem különböző élelmiszerboltokban ácsorgással és azzal, hogy megpróbáltam összehasonlítani hasonló termékek árát, és mérlegelni, ár-érték arányban mivel jövök ki a legjobban. Hogyan lesz a sajtos-sonkás szendvicsből croissant és csokoládé? Nem, egyelőre nem vagyok sem bűvész, sem csodatevő, egyszerű közgazdaságtan az egész.

Azt tudjuk, hogy Franciaország drága, nagyon drága, de ez önmagában még nem furcsa. Az a furcsa, hogy egy csomag kenyér annyiba kerül, mint egy tábla prémium csokoládé vagy egy üveg prémium pezsgő. Ha a kenyérhez szeretnénk sajtot is venni (felvágottról ne is álmodozzunk) akkor pont ugyanott vagyunk, mintha vennénk egy üveg prémium pezsgőt ÉS egy tábla csokoládét. Egy csomag croissant, amiben 10 darab péksütemény van, pont harmad annyiba kerül, mint egy csomag kenyér, pedig súlyra és mennyiségre kb ugyanannyi. Így ha szendvicset akarunk készíteni, a legjobb, ha veszünk egy csomag croissant-t, csokit és pezsgőt meg egy zacskó másfél eurós ázsiai tésztás levest, azt, amelyik Magyarországon kábé száz forintba kerül. Éljen az egészséges életmód!

Tovább

Utazásom francia része az Alpokkal végetér, ideje olaszföldön randalírozni kicsit.  Biztos vagyok benne, hogy visszajövök még Dél-Franciaországba; mindenkinek járna egy hét francia létezés. Nem tudom igazán megfogalmazni, mi az, ami itt van és máshol nincs, mi az, amitől ez az ország szanatórium a léleknek.

Jó embereket sodor az utamba az élet. Minden megtett lépéssel közelebb kerülök magamhoz, minden beszélgetés, minden élmény felfed valamit abból az emberből, aki vagyok. Nem állok meg, megyek előre és előre.