Történnek ilyen balesetek. Az ember néha vesz ezt-azt, amit nem állt szándékában (dedicated to the CSK) , néha véletlenül megeszik egyedül egy egész pizzát, néha meg véletlenül politológus lesz. Most kicsit szakmázom, akit ezzel untatok, az ugorjon két bekezdést!

Mivel a Kubanyi Egyetemnek a politológia szaka vesz részt a programban, ahhoz, hogy együtt tudjunk dolgozni, elengedhetetlen, hogy én is kicsit lazább legyek, és engedményeket tegyek témáimat illetően. Itt egészen hihetetlen módon segítőkészek, még azt is elnézik, hogy szociológus keveredett közéjük… két hét alatt négy konferencia előadásra kaptam lehetőséget. Egyről még várom a visszajelzést, bár egyre kevesebb reménnyel. Egyre elfogadták a jelentkezésemet, de az angol nyelvű cikkemet oroszra kell fordítani, amit szerencsére nem én fogok megtenni. (Viszont a konferencián oroszul adok majd elő, egyelőre igyekszem erre nem gondolni). Permbe április 20-án utazunk, testületileg. A jelentkezéshez semmi nem kellett, csak kitölteni egy kérvényt, téma megjelöléssel. Ültünk öten az irodában, és keményen agyaltunk, hogy mi legyen az érdeklődési területem. Végül egészen jól kitaláltuk, hogy legyen a volt Szovjetunió egykori szatellit államainak politikai kapcsolata a mostani Oroszországgal, és a végén megkérdezte Alekszej Boriszovics (ő a kapcsolattartó, vele leveleztem végig az egész ügyintézést és ő segített mindenben) hogy mit írjon be, mi vagyok. Hát, írja be, hogy szociológus, mert végül is szociológus vagyok. Nem lehetne-e, hogy beírja, hogy politológus vagyok. Na, jó, írja…. Végül is az esemény fiatal politika tudományisoknak lett szervezve… És így lettem végül politológus.  

Amúgy egészen ufóként tudunk nézni egymásra az itteni kollégákkal, például sehogy nem akarták elhinni nekem, hogy Magyarországon a liberális eszmék a bal oldalhoz kötődnek, mert Oroszországban a jobb oldalhoz.  „De hát a baloldaliak Marxisták” mondták ők. Mire én, hogy igen, meg liberálisok is. Szóval azt hiszem, ennek utána kéne néznem, hogy hol melyik ideológia melyik oldalhoz köthető, mert véleményük szerint alapjaiban újítottam meg a politikatudományt ezzel a tézissel, és mivel két politológussal ültem szemben, a végén már kemény erőfeszítésembe került elhinni a saját állításomat. Még arra is gondoltam, hogy esetleg a velem született végtelenül rossz tájékozódó képességem a hibás, (mivel térben nagyjából képtelen vagyok megkülönbözteti a jobbot és balt, mint irányt) ami az itteni multikulti sokk és többnyelvű közeg hatására átterjedt az absztrakciós képességeimre, és megfertőzte őket, és már szimbolikusan sem tudok különbséget tenni jobb és bal között. Aztán végiggondoltam, hogy vajon a Jobbik liberális-e, és visszarángatódtam a valóságba.

Az itteni létnek külön bája, hogy mintha egyszerre két életet élnék. Van a szakmai és komoly, és hajrá dolgozzunk, hiszen azért vagyok itt élet, és a kollégiumi, a diák vagyok, mulassunk, minden vicces, egyszer élünk, most vagyunk itt, örüljünk egymásnak gyerekek élet. A kollégium abszolút a Carpe Diem nevében működik, a folyosón mindenki lelkes „Privéééééét!” kiáltással üdvözli a szembejövőt, akkor is, ha három perce találkoztak utoljára. Van egy ilyen induló-féléje is a kollégistáknak, bárki random elkezdi énekelni, a többiek csatlakoznak, táncolnak a konyhában rá, ilyesmi. Ez az: https://www.youtube.com/watch?v=SYAf3JEB7Xc  A dal egy orosz popdal, nagyjából azzal a szöveggel, hogy „Istenem, micsoda férfi, akarok tőled egy fiút, akarok tőled egy lányt és pont”. Azért tetszett meg nekik anno a dal, mert annyira egyszerű a szövege, hogy már akkor is értették, amikor csak néhány hete voltak itt. Szerintük ez „annyira tipikusan orosz, hogy imádni kell”.

 A héten megkérdezte Mirjam, (egy félig orosz, félig marokkói lány) hogy hány éves vagyok. Huszonnyolc, mondtam neki. Kerek szemeket meresztett mindenki, aki a közelben állt, hát, ez van, senior lettem. Azért aranyosak voltak, mondták, hogy nem gondolták volna, hogy 22-23-nál több vagyok.

Fotók…még nincsenek, de esküszöm lesznek. Mondjuk amióta itt vagyok, még nem fényképeztem, valahogy van egy olyan tévképzetem, hogy van még időm. Valójában azt hiszem, nagyon gyorsan fog eltelni a hátralévő két és fél hónap, azt érzem, hogy tegnap érkeztem, pedig nem....

PS.: Szerintem a hátralévő időben véletlenül még franciául is meg fogok tanulni, mert idegesít, hogy nem értem, mi történik körülöttem. (A kollégiumi közösség nagyobb hányada beszél franciául mint oroszul)