Instant gondolatok
2018. november 28. írta: mirkofiam

Instant gondolatok

Minden napra egy sztori, huszonnyolcadik

Azon tanakodom, mi lenne, ha ma nem írnék. De miért pont ma? Eddig mindennap azon gondolkodtam, van-e mondanivalóm, amikor nem volt, megírtam jó hosszan, hogy nincs. Ma is ez volt a téma. Arra gondoltam, egyszerűen feladom. Mi értelme csak úgy írni, azért, hogy írjak.

Aztán azon kezdtem el gondolkodni, miért is adnám fel? Aztán azon, miért ne? Kinek okoznék csalódást? Pár embernek, valószínűleg, de a legrosszabb az lenne, hogy álmatlanul forgolódnék és arra gondolnék, tessék, Mirkófiam, ezt is jól megcsinálta maga. Hát legalább az önmagának tett ígéreteit ne szegje meg.

Mire jó a blogolás? Magamnak írom, másnak írom? Az én lenyomatom. A gondolataim és érzéseim, amik megmaradnak az örökkévalóságnak, legalábbis addig, amíg elektromosság létezik a Föld nevű bolygón. Aki blogol, azért teszi, mert mondanivalója van. Van nekem mondanivalóm?

A Harry Potterben a merengő. Az egyik olyan találmány a varázsvilágból, ami a legjobban tetszett. Az időnyerő után. Amit én valószínűleg arra használnék, hogy még többet halogathassak. Mindig szerettem volna egy merengőt, milyen könnyű lehet egyszerűen lecsapolni a fejemben található gondolatokat, amikor nem érzem magam képesnek arra, hogy foglalkozzak velük. Vagy nem érzem magam képesnek, vagy azt érzem, most mással kéne foglalkoznom, de elterelik a figyelmemet. Voltaképp ez a blog az én merengőm, és ami a legjobb benne, hogy évek múltán is vissza tudom nézni, mi foglalkoztatott régen.

Nem szoktam a saját írásaimat olvasgatni, de ma mégis megtettem. Évekkel ezelőtti bejegyzéseket futottam át, amik megnevettettek. Persze szánalmas dolog a saját vicceiden nevetni, de mit tegyek, ha egyszer fergetegesek. Nem, nem használok szmájlit szövegben, így ideírom, ez most irónia.

Szóval, azon tanakodtam, miért írom a blogot. Aztán azon, miért ne adjam fel, aztán azon, mások miért írnak, és igen, eljutottam odáig, hogy üzenetük van. Az én üzenetem mi? Azt leszámítva, hogy az én világom, veszélyes hely, és vigyázzon, aki arra jár, mert soha nem tudhatja, mi várja a következő sarkon. Sárkányba botlik, aki leharapja a fejét, vagy unikornisba, cuki kiscicába, áthatolhatatlan ködbe, szimfonikus zenekarba, virágos rétbe, sivatagba vagy orkánba, teljesen kiszámíthatatlan.

Oké, de ezt nem kell ennyire hosszan bizonygatni. Akkor mit is mondhatnék még. Adjak tanácsot? Ez olyan abszurdnak tűnt, hogy még én is elnevettem magam rajta. Igen, sokan azért blogolnak, mert úgy érzik, tudnak valamit, amit mások nem, és jobbá tudják tenni mások életét. A tanácsaikkal, az írásaikkal, a receptjeikkel, az útleírásaikkal, a smink tippjeikkel, autószerelési útmutatóikkal, bármivel. Én mivel tudom segíteni az embereket?

Mély csönd. Azt hiszem, ahhoz, hogy valaki ilyesmit osszon meg a világgal, ahhoz először saját magában kell biztosnak lennie, és abban, amit leír. Még ha csak egy receptről is van szó. Én még receptet sem tudok írni, úgy, hogy azzal bárkinek hasznára legyek, mert az sokkal inkább írott formájú stand up comedy lesz (ld.: november elsejei bejegyzés), tekintve, hogy én magam sem vagyok benne biztos, hogyan csinálom. Hát, ahogy esik úgy puffan, az eredmény általában kielégítő.

Ekkor jön a szigorú önkontroll, szedje össze magát Mirkófiam, találja már ki, így a huszonnyolcadik napon, mit is akar mondani azoknak, akik veszik a fáradtságot, és elolvassák a betűket, amiket maga idevés. Találja ki, nyomorgom, mert harminckét éve bizonytalan, meddig akar még bizonytalan lenni. Ha valóban csak merengőnek használná ezt a felületet, nem lenne nyilvános. Lehet írni csak magunknak is, de maga nem ezt választotta.

Nem tudom, mi történik ma, miért huszonhét bejegyzés után jutott eszembe célt és funkciót keresni az egész sorozatnak. Tök jó, hogy kitaláltam november elsején, hogy minden nap írok, de miért nem találtam ki azt is, hogy miről és minek?

Holnapig kitalálom, és akkor lesz még két bejegyzés, hogy elérjem a célom a harminccal. Legrosszabb esetben végigtolom a decembert is, hogy emlékeztessem rá magam: előre kéne gondolkodni.

A bejegyzés trackback címe:

https://dosvidaniyaanna.blog.hu/api/trackback/id/tr5314398774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.